„Aki a múlton uralkodik, annak kezében van a jövő” - írta George Orwell a totalitarizmus természetét bemutató Az 1984-es év című regényében. A kollektív emlékezet ellenőrzése szükséges elem volt a kommunisták számára a hatalom gyakorlásához és megszilárdításához. Eszköze a hazugság volt - a totalitárius rabszolgaság alapja.
Az újraírt történelem
Attól a pillanattól kezdve, hogy a kommunisták 1917-ben, az oroszországi forradalmat követően átvették a hatalmat, a történelem politikailag szigorúan ellenőrzött területté vált. A hatalmon lévők és a szovjet birodalom aktuális politikai érdekeit kellett szolgálnia. Cenzúrának vetették alá. A propaganda eszközévé vált. Mint a múlt tanulmányozásával foglalkozó tudományt, megsemmisítették. Folyamatosan újraírták. A tévedhetetlennek tekintett kommunista párt utasításai szerint nagymértékben manipulálták. Kiválasztott tényeket, dátumokat és személyeket elferdítettek vagy töröltek. Például Lavrentyij Berija, a politikai rendőrség főnöke, 1953-as eltávolítása és meggyilkolása után a Nagy Szovjet Enciklopédia előfizetőit arra utasították, hogy borotvapengével vágják ki a nevét és arcképét tartalmazó oldalakat, és a helyére ragasszanak be új oldalakat a „Bering tenger” címszóval.
Ugyanez volt a helyzet azzal a híres fényképpel is, amely Sztálin szovjet diktátort és Berija elődjét, Nyikolaj Jezsovot ábrázolta. Amikor Jezsovot meggyilkolták, hirtelen „eltűnt” a fényképről, amelyet a későbbi publikációk előtt megfelelően megmunkáltak. Az archívumokhoz való hozzáférést szigorúan szabályozták, és az igazság feltárása vagy a történelem hivatalostól eltérő értelmezése megtorlással járó bűncselekménynek számított.
A történelmet teljesen alárendelték a marxista ideológiának, amelyet Karl Marx, Friedrich Engels filozófusok és Szovjet-Oroszország első vezetője, Vlagyimir Lenin fogalmaztak meg. A párt viszont minden alkalommal eldöntötte, hogy az ideológia melyik értelmezése az egyetlen helyes.
Az ideológiai elvek szerint a történelem mozgatórugója az osztályharc volt, és a történelem egy következetes menetelés a szocializmus és a kommunizmus elkerülhetetlen világméretű győzelme felé. A Szovjetunió, az első szocialista állam létrejöttét az emberiség történelmének fordulópontjaként jellemezték.
A Nagy Szovjet Enciklopédia kiadójának levele a kiadvány birtokosainak címezve, amelyben
a 21-24. oldal cseréjét kéri. Itt a Bering-tengerről készült fényképek hátterében látható, amelyeket a
Lavrentyij Berijáról szóló enciklopédiai jegyzet helyére ragasztottak.
1938-ban jelent meg az Össz-szövetségi Kommunista Párt (bolsevikok) története. Egy rövid tanfolyam. Már magát a szerzőségét meghamisították. Egy névtelen bizottság munkáját idővel Sztálinnak tulajdonították, aki magát nevezte ki a legkiválóbb történésznek. A sztálinizmusnak ez a hazugságokkal és elhallgatásokkal teli úgynevezett bibliája pontosan meghatározta, hogyan és mit kell írni a múltról, beleértve a kommunista párt történetét is. Ez lett a Szovjetunió és az általa rabszolgasorba taszított országok állampolgárainak kötelező tankönyve a következő mintegy tucatnyi évre. Ez idő alatt több mint 300 kiadást élt meg, több mint 60 nyelvre fordították le, és több mint 40 millió példányban adták ki.
| Az álló személyek balról: Klimient Vorosilov, Vjacseszlav Molotov, Joszif Sztálin és Nyikolaj Jezsov a Sztálinról elnevezett Moszkva-Volga csatorna meglátogatásakor (jelenleg: Moszkva), annak 1937. évi megnyitásakor. Jezsov meggyilkolása után 1940-ben, az eredeti fényképet (bal oldalon) retusálták, és az ő alakját kitörölték (jobb oldali fénykép). |
A kiváló filozófus, Leszek Kołakowski „a hamisított emlékezet tökéletes kézikönyvének” nevezte, amelynek köszönhetően „a pártnak az elmék feletti hatalmát kellett gyakorolnia, és megsemmisítenie mind a kritikus gondolkodást, mind a társadalom emlékezetét a saját múltjára vonatkozóan”. Az SZKP(b) története a világ fejlődését egy leegyszerűsített sémában mutatta be, amely az alábbi egymást követő korszakokra korlátozódott: ősközösségi társadalom, rabszolgaság, feudalizmus, kapitalizmus és szocializmus. Így kellett leírni még azoknak az országoknak a történetét is, amelyekben ilyen formációk soha nem léteztek. A könyv megalapozta Lenin és állítólag leghűségesebb tanítványa, Sztálin, mint a Kommunista Párt zseniális és tévedhetetlen vezetőinek kultuszát is, de ezen belül Sztálin szerepét a bolsevik párt megszervezésében, az októberi forradalomban és a szovjet állam felépítésében erősen eltúlozta. Ugyanakkor a tényleges vezetőket vagy kihagyták, vagy árulóként jellemezték. Ettől kezdve a történészek kötelesek voltak a fenti „megállapításokat” idézni. Az SZKP(b) történetében említett ellenségek nevei kezdtek eltűnni a továbbra is forgalomban lévő könyvekből.
Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után ismét nyilvánvalóvá vált, hogy – az első orosz marxista történész, Mihail Pokrovszkij szavaival élve – „a történelem visszavetített politika”. 1956-ban tartották a Szovjetunió Kommunista Pártjának 20. kongresszusát. Az új vezető, Nyikita Hruscsov zárt ülésen előadást tartott A személyi kultuszról és annak következményeiről. Elítélte Sztálint a párttagok elnyomásáért (a számos többi áldozatot elhallgatta), a népek deportálásáért, a második világháború alatt elkövetett hibáiért, többek között azért, hogy Hitlerben bízva nem tudott felkészülni az ország egy váratlan ellenséges támadásra, és az őt körülvevő személyi kultuszért. Sztálin vádolásával Hruscsov önmagát és a zsarnok más bűntársait fehérítette ki, így felmentette magát a felelősség alól azokért a bűntettekért, amelyekben részt vett.
A történelmi hazugság a hatalomért folytatott küzdelem eszköze volt, és garantálta a rendszer fennmaradását.
Ebbn a változatban a hibás a despota volt, a rendszer maga alapvetően helyes volt. Sztálin uralma csak átmeneti torzulása volt a kommunizmusnak, amely Hruscsov vezetése alatt, aki Lenin igazi utódjának nevezte ki magát, ismét a helyes útra tért. Ugyanezt a mechanizmust használták a Szovjetunió egymást követő vezetői, és az a tézis, hogy a párt és a nép nem tudta, hogy Sztálin visszaél a hatalommal, a Szovjetunió fennállásának végéig érvényben maradt. Ez a manipuláció ahhoz a ma is funkcionáló hamis nézethez vezet, hogy a sztálinizmus (az egyszemélyes zsarnokság korszaka) nem azonosítható az alapvetően legitim kommunista rendszerrel.
A szovjet minta szerint
A fenti mintát másolták más kommunista országokban, beleértve a Szovjetunió által leigázott országokat is. Az egyes államok és nemzetek történelmét az orosz mintát követve átírták. A kommunista propaganda olyan korszakokat, eseményeket és embereket emelt ki a múltból, amelyek illeszkedtek az ideológiai értelmezéshez, és kitörölte vagy befeketítette azt, ami nem felelt meg neki, például az antikommunista vagy függetlenségi mozgalmakat. A történelemben kereste a kommunista hatalom uralmának és a háború után végrehajtott területi változásoknak az igazolását. Meghamisította a helyi kommunista mozgalmak történetét, állítólagos történelmi érdemeket tulajdonítva nekik. A történelmet arra is felhasználták, hogy érveket keressenek a Szovjetunióval való „szövetség” alátámasztására. Mellőztek vagy meghamisítottak olyan eseményeket, amelyek megzavarhatták volna ezt a „barátságot”, például Lengyelországban, amelyet a második világháború alatt a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió egyaránt megszállt, az egyetlen ellenség – a németek – elméletét erőltették. Az 1919-1921-es lengyel-bolsevik háborúról szóló információkat szintén cenzúrázták.
Az ünnepek naptárát manipulálták: a hagyományos nemzeti ünnepeket új évfordulókkal helyettesítették: az októberi forradalom (november 7.), a győzelem napja (május 9.) vagy a kommunista hatalom beiktatására való megemlékezés. A kiadványok, emlékművek és utcanevek új „hősöket” népszerűsítettek. A függetlenségi aktivistákat és más, nem eléggé progresszívnek ítélt személyeket kommunista aktivistákkal helyettesítették (például a szovjet biztonsági szolgálatok megszervezőjével, a bűnöző Feliksz Dzerzsinszkijjel).
A történelem ideológiai és politikai követelményeknek való alárendelése nem jelentette azt, hogy az igazságnak egyáltalán nem volt helye benne. Különösen a rendszer liberalizálódásának időszakaiban a múltról való szabad nyilatkozatok megengedettek voltak, amíg azok nem ásták alá a hivatalos pártvonalat.
Fehér foltok
Lehetetlen itt felsorolni a kommunista propaganda összes hamisítását. Például a fegyveres puccsot, amellyel a bolsevikok megdöntötték a cár eltávolítása után Oroszországban létrehozott demokratikus köztársaságot, és átvették a hatalmat, úgy állították be, mint a dolgozó tömegek nagy szocialista forradalmát a kizsákmányolók ellen. A Szovjetunió történelmének számos eseményét eltüntették, különösen azokat, amelyek a kommunista hatóságok által végrehajtott tömeges elnyomásokhoz kapcsolódtak. Az áldozatok számát elhallgatták. Az 1936-1939-es spanyol polgárháború alatti szovjet beavatkozás körülményeit hamisan ábrázolták, és eltussolták a Szovjetunió által támogatott oldal által elkövetett bűnök ismeretét.
Eltitkolták a második világháború kitörésének körülményeit, azaz a Ribbentrop-Molotov-paktumhoz – a Szovjetunió és a Harmadik Birodalom között 1939. augusztus 23-án megkötött, a közép- és kelet-európai befolyás megosztását tartalmazó úgynevezett megnemtámadási paktumhoz – csatolt titkos jegyzőkönyv létezését. Lengyelország 1939. szeptember 17-i szovjet megtámadását a „testvéri nemzetek felszabadításaként”, a balti államoknak a Szovjetunió általi bekebelezését pedig a „szocialista forradalom győzelmeként” írták le. A propaganda leírásában a második világháború a „Nagy Honvédő Háború” volt, amely 1941-től 1945-ig tartott. Ennek következtében kimaradt a háborúnak a Szovjetunió számára kényelmetlen kezdete és a Hitlerrel való szövetség. Hallgattak a szovjet elnyomásról a Szovjetunió által megszállt területeken, például a Szovjetunió mélyére deportált népek sorsáról (köztük észtek, finnek, litvánok, lettek, lengyelek, románok, ukránok, zsidók) vagy a németeknek tulajdonított katyńi bűntény körülményeiről.
E hamisítások közül néhányat még mindig ismételgetnek. Oroszországban például az ottani hatóságok politikailag használják fel őket. Azokban az országokban, ahol a kommunizmus továbbra is fennáll, a történelem meghamisítása tovább folytatódik. Kínában például a hatóságok hallgatnak az 1989-ben a Tiananmen tér környékén történt mészárlásról, Észak-Koreában pedig még mindig érvényben van az a verzió, hogy az 1950-1953-as koreai háború Dél-Korea agressziójával kezdődött, amelyet az USA provokált ki.
Szerkesztés: Anna Kaniewska